A választások erőszakot hoztak...
Legalább száz áldozata van a Kenyában kitört zavargásoknak
Száz körülire emelkedett a választások után kirobbant erőszak halálos áldozatainak száma hétfőn Kenyában, ahol folytatódtak a vasárnap kitört zavargások.
2007.12.31 16:10MTIKorábban a szemtanúk legkevesebb 21 olyan ember holttestét látták hétfőn reggel a nyugat-kenyai Kisumu város egyik kórházának halottasházában, akit aznap éjszaka vagy reggel öltek meg lőfegyverrel. A halottasház egyik alkalmazottja azonban arról számolt be, hogy 46 holttest van az intézményrészben. Megerősítette, hogy mindegyikük lőfegyver okozta sérülésbe halt bele. A kenyai választási bizottság vasárnap bejelentette, hogy a december 27-i elnökválasztás győztese Mwai Kibaki hivatalban lévő elnök, aki szoros versenyben győzte le az ellenzék jelöltjét, Raila Odingát. Az utóbbi felszólította híveit, hogy ne fogadják el a hivatalos eredményt, hétfőn pedig tiltakozó nagygyűlést hirdetett meg január 3-ra a fővárosba, Nairobiba - majd heves zavargások törtek ki az ország városaiban. A már az eredmény kihirdetése előtt megkezdődött szórványos összetűzések és zavargások vasárnap, a hivatalos eredmény kihirdetése után öltöttek nagyobb méretet. Azóta száz körülire emelkedett a választások után kirobbant erőszak halálos áldozatainak száma, ahol folytatódtak a vasárnap kitört zavargások. Az ellenzék hátországának számító nyugati országrésztől a fővárosi szegénynegyedeken át a keleti, a turisták körében népszerű indiai-óceáni partvidékig számos helyen zajlottak hétfőn összecsapások ellenzékiek ezrei és a rendfenntartó erők között. A keleti partvidéken a mombasai repülőtérről több járat késéssel szállt fel, az autósoknak pedig üzemanyaghiány okozott gondot a térségben. A különböző beszámolók 70 és 124 közé tették a csütörtöki választások óta tartó erőszak áldozatainak számát; a rendőrségi tájékoztatás 94 halottról szólt.
A kenyai elnök újévi beszédében "határozott" fellépést helyezett kilátásba az újraválasztása után tiltakozva az utcákra vonult rendbontókkal szemben. "Kenya szoros eredményt hozó, szabad és tisztességes választásokon jutott túl - hangoztatta Mwai Kibaki, aki pár ezer szavazattal győzte le az ellenzék jelöltjét. - A kormány határozottan fog elbánni azokkal, akik megzavarják a társadalmi békét."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06