Vonat- és metrófejlesztés is szerepel a tervekben
Az emeletes buszokkal Bagdad "olyan lenne, mint bármelyik más főváros"
Visszatérnek a napokban az emeletes buszok Bagdadba, ahol Szaddám Huszein uralma idején még megszokott látványnak számítottak.
2012.05.29 08:12MTIAz emeletes buszok az amerikai csapatok 2003-as bevonulása után tűntek el az iraki főváros útjairól, amikor Bagdadban eluralkodott az erőszak és a fosztogatás.
A város ugyan még mindig kaotikus, az új, légkondis buszok azonban megkönnyebbülést és felüdülést jelentenek az utasoknak.
Egy időre "eltűntek, de jó újra látni őket" - mondta az egyik utas. "Mintha Bagdad olyan lenne, mint bármelyik más főváros" - tette hozzá.
Az iraki közlekedési minisztérium hatvan emeletes - Jordániában gyártott - buszt bocsát forgalomba a héten Bagdad útjain, a jegyek 500 iraki dinárba kerülnek, ez fele annak az összegnek, amelyet a gyakran zsúfolt taxikban kell fizetniük az utasoknak.
A kormányzat nemcsak a buszközlekedést akarja fejleszteni, tervei között nagysebességű vonat és metróvonal építése is szerepel. A kiterjedt korrupció miatt azonban a főváros sok lakója kételkedik e programok megvalósulásában.
Kapcsolódó írások:
- Az új iraki olajvezeték veszélyezteti Babilont
- Irakban mélyít a Mol
- Merényletet követtek el egy iraki kormánytisztviselő ellen
- Irak - Csökken az al-Kaida ellen bevetett harcosok fizetése
- Iráni atom - Irak közvetítene a kérdés rendezésében
- Több mint hatszázan haltak meg felekezetközi erőszakban Irakban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06