Szerbiai választások

A Szerb Haladó Párt 73 képviselő helyet szerzett a parlamenti versenyben

A nacionalista Szerb Haladó Pártnak (SNS) lesz a legtöbb képviselője a legkésőbb szeptember elejéig megalakuló új szerb parlamentben a hétfő déli, immár véglegesnek tekinthető eredmények alapján - közölte sajtótájékoztatóján a CeSID (a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ) vezetője.

2012.05.07 15:03MTI

Az SNS a 250 parlamenti helyből 73-at tudhat a magáénak. Az eddig kormányzó, Boris Tadic leköszönt államfő vezette, Európa-barát Demokrata Pártnak (DS) 68 mandátuma lesz. A Szerb Szocialista Párt (SPS) 45 képviselőt küldhet a szerb parlamentbe.

A Liberális Demokrata Párt (LDP) 20, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) szintén 20, az Egyesült Régiók (URS) 16 mandátummal rendelkezik.

Teljesen kizárt ugyanakkor, hogy a Hágában ítéletére váró Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt (SRS) eredménye - húsz év után először - alatta marad a parlamenti küszöbnek.

A kisebbségi pártok számára a parlamenti küszöb a szerb pártokra érvényes 5 százaléknál jóval kisebb, mindössze 0,4 százalék, vagy annál is kevesebb. Közülük a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) öt képviselővel jutott be a belgrádi parlamentbe, a bosnyákokat képviselő Demokratikus Akciópárt - Sulejman Ugljanin, a Vlahok Pártjának (VP) és a Magyar Polgári Szövetség - Mindannyian Együtt tömörülés pedig egy-egy mandátumot szerzett.



Az elnökválasztás második fordulójába Boris Tadic, a Demokrata Párt jelöltje 26,7 százalékkal, a nacionalista Tomislav Nikolic a második helyen, 25,5 százalékos támogatottsággal került be. A két forduló közötti kampányra a költségvetésből 450 millió dinár (402 ezer euró) összegű támogatást kapnak. Az öt évre megválasztott új államfő kettejük közül kerül ki, a május huszadikára kitűzött második forduló eredménye alapján.

A 12 elnökjelölt között indult Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség színeiben, ő a voksok 2,3 százalékát szerezte meg.

A vajdasági tartományi parlamenti választáson a hétfő hajnali eredmények szerint jól szerepelt a Demokrata Párt, a Szerb Haladó Pártot hat százalékponttal előzte meg. A tartományi választás kétfordulós, a második fordulót - ahol végleg eldől a 120 mandátum sorsa - szintén május 20-án tartják.

Az önkormányzati választások már vasárnap eldőltek, de eredmények csak hétfőn később vállnak ismertté. Annyit már tudni, hogy biztosan a Demokrata Párt adhatja a polgármestert Belgrádban és Újvidéken is.

A Koszovóban tartott rendben lezajlott parlamenti és elnökválasztáson a vártnál kevesebben vettek részt, a szavazásra jogosultak 32,1 százaléka ment el szavazni, körülbelül 35 ezer ember. Eredményeit hivatalosan még nem ismertették, de annyi kiszivárgott, hogy igen sokan szavaztak Vojislav Kostunica Szerbiai Demokratikus Pártjára (DSS). Elemzők szerint ez a pártnak esetleg hozhat még egy mandátumot, egyebekben nem befolyásolja a kialakult parlamenti arányokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.