Környezeti katasztrófahelyzet Szicíliában
Saját mocskában fuldoklik Palermo
A húsvéti ünnepekre sem sikerült megtisztítani a szicíliai Palermo városát a három hete el nem szállított szeméttől, mely környezeti katasztrófahelyzetet teremtett.
2012.04.06 17:59MTI"Úgy érezzük magunkat, mintha Nápolyban lennénk" - nyilatkozták Palermo lakosai a sajtónak. Mint elmondták, azt remélték, hogy a városi önkormányzat legalább húsvétra el tudja takarítani a járdákat és az úttestet is már másfél méter magasan beborító szeméthegyeket.
Palermo központjában néhány helyen láttak ugyan szemeteskamiont, de a külvárosban továbbra is kétezer tonna hulladék rohad a szabad ég alatt. A lakosok autóval viszik a szemetet a peremkerületekbe és itt szabadulnak meg tőle. A hulladékot éjszaka felgyújtják.
Nappal a bogarak és patkányok, éjszaka az égő szemétből felszabaduló gázok okoznak járványveszélyt és környezeti katasztrófát - hangoztatta a palermói városi köztisztasági vállalat (Amia) illetékese.
A rendkívüli szeméthelyzetet az Amia dolgozóinak hetek óta tartó sztrájkja okozta. A vállalat kasszája üres és nem tudja dolgozóit kifizetni. A palermói ügyészség az Amia több száz dolgozója ellen vizsgálatot indított, mivel erőszakot alkalmazva a sztrájkhoz nem csatlakozókat is megakadályozták munkájuk elvégzésében.
A Nápolyt és környékét ellepő háztartási hulladékot tavaly óta hajókkal Hollandiába és Svédországba szállítják. A nápolyi kikötőből induló hajók hetente ötezer tonna szemetet visznek el tonnánként százötven euróért. A nápolyi családok szemétszállítási díja pedig évi ötszáz euró fölé emelkedett - jegyezte meg a nápolyi sajtó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06