Lavrov szerint az al-Kaidához kerülhetnek
Szíria - Ki lő majd a ellenzéknek szánt fegyverekkel?
Az orosz külügyminiszter közölte: Moszkva nem zárja ki, hogy a szíriai ellenzéknek szánt fegyverek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kerülnek.
2012.03.13 14:45MTISzergej Lavrov New Yorkból, az ENSZ Biztonsági Tanácsának üléséről visszatérve Fülöp-szigeteki kollégájával tárgyalt az orosz fővárosban - jelentette Kegyes Csilla.
Lavrov a megbeszélést követő tájékoztatón kijelentette: jelentések szólnak az al-Kaida szíriai jelenlétéről, s ezek a jelentések minden bizonnyal helytállóak. Így attól lehet tartani, hogy a terrorszervezethez kerülnek az ellenzéknek küldött fegyverek. Hozzátette, hogy ezek között nem csak könnyű lőfegyverek, hanem komoly nehézfegyverek is vannak, amelyek bizonyos csoportok közvetítésével a Szíriával szomszédos országokon keresztül jutnak el a felkelőkhöz.
Anatolij Antonov, az orosz védelmi miniszter helyettese eközben arról beszélt Moszkvában újságíróknak, hogy országa teljesíti a Szíriába irányuló orosz fegyverszállításra vonatkozó korábbi megállapodásokat. Cáfolta, hogy orosz katonai tanácsadók és különleges megbízással orosz egységek lennének Szíriában. Vannak azonban műszaki szakemberek, akik megtanítják a helyieket a haditechnika használatára.
Lavrov külügyminiszter a moszkvai sajtóértekezleten Szíriáról szólva, s egy sor politikust és országot bírálva úgy fogalmazott: "felveszik a propagandista szemüveget, és azon keresztül tekintve a világra minden nap csak az egyik felet szidják, és a másiknak a felfegyverzésére szólítanak föl".
Az orosz diplomácia vezetője ugyanakkor elégedetten állapította meg, hogy - mint mondta - egy sor ország megérti: fel kell hagyni az ultimátumokkal a szíriai rendezés során. Oroszország nyugati és arab partnerei a nyilvánosság előtt fekete-fehérben ábrázolják a szíriai helyzetet, a zárt tárgyalásokon ugyanakkor gyakorlatiasan közelítik meg a kérdést, és elismerik, hogy a helyzet sokkal bonyolultabb - jelentette ki moszkvai tájékoztatóján Szergej Lavrov, aki nagy reményeket fűz Kofi Annannak, az ENSZ különmegbízottjának küldetéséhez.
Hétfőn New Yorkban a Szíriában dúló erőszak leállítását sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsánál (BT) Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára, Oroszország pedig összetűzött az Egyesült Államokkal és annak európai szövetségesével abban a kérdésben, hogy miként vessenek véget az erőszak terjedésének.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06