A pozsonyi politika

Választások Szlovákiában: Semjén a magyaroknak szurkol

A miniszterelnök-helyettes szerint kulcsfontosságú, hogy a hétvégi szlovákiai választásokon az etnikai alapú magyar párt meghatározó szerephez jusson, és jelen tudjon lenni a pozsonyi politikában.

2012.03.08 09:02MTI

Semjén Zsolt az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel kiemelte: a választások után meg fogják találni a hangot az új szlovák kormánnyal.

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese alapvető fontosságúnak nevezte azt is, hogy a többi szomszédos államban hogyan alakulnak majd a voksolások. Mint mondta, a magyarság megmaradása függ attól, "milyen erős pozícióink vannak ezekben az országokban".

Semjén Zsolt szerint Erdély tekintetében a legfontosabb az összefogás, Délvidéken pedig kulcsfontosságú, hogy a Pásztor István vezette magyar erő meghatározó legyen.

"Úgy gondolom, nélküle nem lehet kormányt alakítani Szerbiában" - fogalmazott. A miniszterelnök-helyettes szerint erkölcsi értelemben kötelességük, hogy a határon túli magyar pártokat és szervezeteket támogassák.

"Ez következik a józan észből és a természet rendjéből" - jelentette ki. Hozzátette: azt is fontos látni, hogy ilyen erős nemzeti érdekérvényesítés még nem nagyon volt, mint amit most megvalósít a magyar kormány, és ezzel együtt soha ilyen jó nem volt a körülöttünk lévő országokkal való kapcsolat, mint most. ű

Most nagyságrenddel jobb a magyar-szlovák kapcsolat is, mint volt a két szocialista kormány, Gyurcsányé és Ficóé alatt - jegyezte meg Semjén Zsolt.

Szerinte problémák nem azóta léteznek, amióta Orbán-kormány van, hanem ezek a két szocialista kormány idején keletkeztek.

Semjén Zsolt az esetleges kormányátalakításra vonatkozó felvetésre úgy válaszolt: ez a miniszterelnök kompetenciája, de ő maximálisan elégedett a kereszténydemokrata államtitkárok munkájával, a KDNP a legfontosabb értékeit érvényesíteni tudta akár az alkotmányban, akár a kormányzásban.

Az oktatás területén zajló heves és indulatos vitákról azt mondta: bizonyos fiatalok és családok nem elégedettek, bizonyos családok és fiatalok pedig elégedettek.

Az oktatási államtitkár hatalmas feladatot vállalt, amikor a köz- és felsőoktatás átalakításának levezénylésére vállalkozott, és hihetetlen össztűz zúdult Hoffmann Rózsára minden irányból - mondta. Hangsúlyozta: a konstrukció áll, most már a beüzemelése a feladat, és biztos benne, hogy amikor elkezd működni az új rendszer, és bejáratódik, azok is belátják, hogy működőképes és jó, akik most kritikusan állnak hozzá. Ugyanakkor a kritikus hangokat is meg kell hallgatni, és ami használható elem, azt be kell építeni a rendszerbe - jelezte Semjén Zsolt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.