Ostrom, tüntetések és leszámolások országszerte

Messze elkerüli a béke Szíriát

Szíriai kormányerők szombaton folytatták támadásaikat a két hete ostromlott ellenzéki fellegvár, Homsz városa ellen.

2012.02.18 13:13MTI

Bassár al-Aszad elnök rezsimjének ellenfelei közölték, hogy a kormányerők pénteken országszerte 68 embert öltek meg, közülük 16-an Homszban estek áldozatául az erőszaknak. A fővárosban, Damaszkuszban és Aleppóban is vannak halottai az összecsapásoknak. Ez a két város a 2011 márciusában kezdődött Aszad-ellenes felkelés első hónapjaiban nyugodt volt, csak az elmúlt hetekben erősödtek fel ott is a tiltakozó akciók és összecsapások.
   
Emberjogi aktivisták szombatra virradóra arról számoltak be, hogy a felkelés kezdete óta lezajlott egyik legnagyobb tüntetés során, Damaszkuszban péntek este szíriai katonák legkevesebb négy embert öltek meg, köztük egy 11 és egy 13 éves gyereket. Mazzé (Mezze) városrészben a pénteki muzulmán ima után emberek ezrei tódultak az utcákra, és Aszad lemondását követelték. A kormányerők ekkor nyitottak tüzet a tiltakozókra. A sebesültek száma nem ismert.
   
A Szíriai Emberi Jogi Megfigyelő Csoport (OSDH) azt közölte, hogy a biztonsági erők a damaszkuszi áldozatok szombati temetésére összegyűlt több ezer gyászolóra is rálőttek, és könnygázt is bevetettek szétoszlatásukra. A beavatkozásnak több sebesültje van.
   
Több más szíriai városban is nagy ellenzéki tüntetések voltak. A kormányerők Deraában, a forradalom bölcsőjében is rálőttek a demonstrálókra, a török határ mentén fekvő Idlibet pedig páncélosok vették körül. Utóbbi lakói attól tartanak, hogy küszöbön áll a városuk elleni támadás. A hírek független forrásokból történő megerősítése azonban nem lehetséges, mert Szíria nem teszi lehetővé a külföldi újságírók számára a szabad tudósítást.
   
Ellenzéki aktivisták olyan videofelvételt is terjesztenek, amely egy, Damaszkuszban állítólag katonaszökevények által újonnan alapított csoportot, a "Főváros mártírjai" elnevezésű alakulatot mutatja. Az arcukat elkendőző dezertőrök kis csapatának vezetője azt állítja, hogy alakulata részét képezi egy nagyobb katonai egységnek, amely a Riad al-Aszad ezredes parancsnoksága alatt álló Szabad Szíriai Hadsereg kötelékébe tartozik.

A szíriai ellenzék arra szólította fel Damaszkusz lakóit, hogy vasárnap tartsák meg az Aszad-rezsimmel szembeni "engedetlenség" napját. "A mártírok vére engedetlenségre szólít benneteket" - írták szombaton The Syrian Revolution 2011 című Facebook-oldalukon ellenzéki aktivisták. Damaszkuszban pénteken az ellenzék szerint számos városnegyedben összesen 49 tüntetés zajlott le. A szíriai főváros lakói a legutóbbi időkig inkább az Aszad melletti tüntetésekhez voltak szokva.
   
Az NBC News amerikai hírtelevízió pénteken arról adott hírt, hogy pilóta nélküli amerikai kémrepülőgépek "egész sora" végez berepüléseket Szíria légterébe, és figyeli meg a szíriai hadsereg ellenzékiek és civilek ellen intézett támadásait. A jelentés szerint a drónok a szíriai hadsereg és a kormány közötti kommunikációt is rögzítik. A légi megfigyelés azonban nem jelent előkészületet egy amerikai beavatkozásra Bassár al-Aszad rendszere ellen - hangsúlyozta az amerikai hírtelevízió jelentése.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.