Örzse királynő gyémántjubileuma

60 éve uralkodik II. Erzsébet

1952. február 6-án elhunyt VI. György brit uralkodó, akitől leánya örökölte a trónt. II Erzsébet immáron 60 éve ül rajta, ezzel a második leghosszabb regnálást tudhatja maga mögött Viktória királynő után.

2012.02.06 12:35Konrád - ma.hu

II. Erzsébet, Elizabeth Alexandra Mary Windsor néven született Londonban, 1926. április 21-én. Miután 1936-ban nagybátyja VIII. Eduárd király lemondott a trónról, Erzsébet apja, VI. György lett a brit birodalom uralkodója, így lett Erzsébet a trón első számú örököse.

A Második Világháború kitörésekor felmerült a későbbi királynő és húgának, Margitnak Kanadába történő evakuálása, de édesanyjuk kijelentette: "A gyerekek nem mennek nélkülem sehova. Én pedig nem távozom a király nélkül. A király pedig nem távozik sehova."

Erzsébet első nyilvános szerepléseire is a háború alatt került sor. Tartott rádióbeszédet, elkísérte szüleit belföldi útjaikra, a Gránátosok ezredparancsnoka lett, és részt vállalt egyes államfői feladatokból is. A háború lezárását testvérével a tömegbe vegyülve ünnepelte, attól rettegve, hogy felismerik őket.

Erzsébet 1947-ben ment férjhez Fülöp herceghez, akihez nagy szerelem fűzte. Választása sok kellemetlenséget okozott, mivel Fülöpnek se otthona, se királysága nem volt, ráadásul leánytestvérei egyes - a nácikkal lepaktáló - német nemesi házakba mentek férjhez. Négy gyermekük született, Károly, András és Eduárd hercegek, valamint Anna hercegnő.

Édesapja egészsége már 1951-ben annyira meggyengült, hogy Erzsébetnek sokszor kellett helyettesítenie. Éppen Kenyában tartózkodtak férjével, mikor édesapja halálhíre utolérte. A nemzetközösség által azonnal királynővé emelt II. Erzsébet sietve visszatért a Buckingham palotába és 1953. június 2-án megkoronázták.

Uralkodása alatt II. Erzsébet végignézte, hogy az egykoron hatalmas birodalom szépen átalakul azzá, amit ma Brit Nemzetközösség néven ismerünk. Erzsébet igen sokat utazott, valószínűleg, ő a történelem legtöbbet úton lévő államfője.

A királynő számára 1992 volt a horror éve. A Windsor kastély egy részét tűz pusztította, lánya Anna elvált férjétől, másodszülött fia külön költözött feleségétől, és bármennyire is próbálkozott, nem tudta megmenteni Károly herceg és Diana hercegnő házasságát. 10 évvel később rövid időn belül elveszítette húgát, Margitot, majd az anyakirálynő hunyta le örökre a szemét életének 102. évében.

A háború szörnyűségeiből még éppen csak kilábaló alattvalók számára Erzsébet úgy tűnt, mintha egy tündérmeséből lépett volna elő, hogy elfoglalja az angol trónt, később pedig kiválóan jelképezte a világ modernizálódását. Támogatottsága 1990-ben volt a mélyponton, amiről elsősorban a minden apró híren hosszasan csámcsogó média tehetett. Ettől függetlenül, máig igen népszerű uralkodó, noha több ország is népszavazás keretein belül próbálta megszüntetni a monarchiát, az egyszeri nép mindig II. Erzsébet mellett szavazott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.