Nyomoz az ügyészség
Korrupciógyanú a "francia Pentagon" körül
Korrupció és befolyással való üzérkedés gyanújával nyomoz február óta a párizsi ügyészség a "francia Pentagon", a védelmi minisztérium új központjához kapcsolódó beruházás ügyében.
2011.12.07 16:39MTIEgy hosszadalmas beszerzési pályázatot követően a francia kormány februárban a Bouygues építőipari és távközlési csoportot bízta meg a 3,5 milliárd eurós beruházással. A "francia Pentagon" Párizs délnyugati határánál egy 300 ezer négyzetméteres területen épül fel, a tervek szerint 2014-re készül el, az építkezés májusban kezdődött.
Gérard Longuet védelmi miniszter a szerdai kormányülést követően azt közölte, hogy "teljes nyugalommal" áll az igazságszolgáltatás rendelkezésére. A Bouygues nem kívánta kommentálni az értesülést.
A lap szerint egy névtelen bejelentés alapján jött rá a beszerzési pályázatokat ellenőrző pénzügyi felügyelet arra, hogy, hogy a Bouygues egyik középvezetőjének birtokába jutott a kormány beruházási tervének teljes dokumentációja még az előtt, hogy azt a többi pályázó megismerhette volna.
Az ügyészség ezt követően indította el a nyomozást korrupció, befolyással való üzérkedés és az egyenlőségi elv megsértésének gyanúja miatt, de az ügyben még senkit nem hallgattak ki és házkutatásra sem került sor.
A pályázat eredményének kihirdetését követően az ellenzék azonnal vitatta a döntést annak példátlan pénzügyi konstrukciója miatt. A szocialisták azt kifogásolták, hogy a beruházás 700 millió euróba kerül az építőipari cégnek, de annak többszörösét fizeti ki majd neki az állam.
A szerződés szerint ugyanis az állam 2014-ben, a központ átadása után kezdi kifizetni a vállalkozót, mégpedig 27 évig tartó részletfizetéssel, évi 100-150 millió eurós összegben. Az éves törlesztés magában foglalja az építési költségeken kívül az épület karbantartásának, az informatikai rendszernek, valamint az egyéb szolgáltatásoknak (étterem, takarítás, kertészet) az összegét is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06