Jó reggelt, Szíria!
Rakétagránátok csapódtak be a Baasz párt damaszkuszi irodájába
Legalább két rakétagránát csapódott be vasárnap hajnalban Damaszkuszban a kormányzó Baasz párt irodájába - közölték szemtanúk.
2011.11.20 09:37MTIFüst száll fel az épületből, és tűzoltók érkeztek a helyszínre. A rendőrség lezárta azt a teret, ahol a pártiroda épülete található. Egy szemtanú elmondta, hogy a becsapódások hajnalhasadás előtt történtek, s ekkor az épület javarészt üres volt. A támadók feltehetően így akartak üzenni a damaszkuszi rezsimnek - vélekedett.
Ez volt az első ilyen, feltehetően ellenzéki támadás a fővárosban a nyolc hónapja kezdődött szíriai rendszerellenes megmozdulások óta.
Az incidens néhány órával az után történt, hogy éjfélkor lejárt által az Arab Liga által megszabott határidő. A szervezet szerdán három napot adott Damaszkusznak arra, hogy leállítsa a rendszerellenes tüntetők elleni erőszakkampányát, különben gazdasági szankciókkal kell számolnia.
Az ultimátum ellenére szombaton is folytatódott a rendszerellenes tüntetők elleni erőszak Szíriában: szombaton legkevesebb 14 ember vesztette életét a karhatalmi erők fellépésében. Bassár el-Aszad elnök pedig a The Sunday Times című brit lapban megjelent interjúban leszögezte, hogy az Arab Liga nyomásgyakorlása ellenére is folytatódik a hatóságok fellépése a kormányellenes erők ellen. A válság rendezésének egyetlen módja "a felfegyverkezett emberek utáni kutatás, a fegyveres bandák elleni hajsza, a szomszédos országokból Szíriába irányuló fegyvercsempészet és a szabotázsakciók megakadályozása, a joguralom és a rend érvényre juttatása" - mondta Aszad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
- 8:52 Összedőlt egy turisták körében népszerű szórakozóhely és étterem Mallorcán - képek, videók
- 7:51 Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei
- 7:10 Félmillióan szerették volna élőben látni a 7-1-es magyar-angolt
- 6:08 4 év börtönt kapott egy hálapénzt elfogadó vezető beosztású orvos
- 5:56 Megkezdődött a M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötését célzó projekt megvalósítása
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06