3 ezer halott
Peking: nem folytatódhat az erőszak Szíriában
Kína közel-keleti megbízottja figyelmeztette a szíriai vezetést e heti damaszkuszi látogatásán arra, hogy nem folytatódhat a rendszerellenes tiltakozókkal szembeni megtorlás, mert a helyzet veszélyes.
2011.10.30 14:43MTIBassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének "tiszteletben kell tartania a szíriai nép legitim törekvéseit és követeléseit, és választ kell adnia ezekre" - mondta Vu Sze-ko (Wu Sike) vasárnap Kairóban.
Hozzátette, Peking támogatja az Arab Liga javaslatát, hogy kezdődjék párbeszéd a szíriai rezsim és az ellenzék között.
A kínai diplomata szavai szerint a szíriai kormánynak "nagyobb rugalmasságot kellene tanúsítania", hogy megvalósulhasson az Arab Liga javaslata. Vu Sze-ko csütörtökön Damaszkuszban tárgyalt a szíriai kormány magas beosztású képviselőivel és ellenzéki személyiségekkel. Kína és Oroszország október 4-én az ENSZ Biztonsági Tanácsában megvétózta azt a nyugati országok által előterjesztett határozattervezetet, amely "célzott intézkedéseket" helyezett kilátásba a szíriai kormány ellen. Arra a kérdésre, hogy Kína az esetleges további BT-határozatok ellen is vétót emel-e, ha Szíriában folytatódik a megtorlás, a közel-keleti megbízott azt felelte: "a nemzetközi közösségnek tiszteletben kell tartania Szíria szuverenitását", de "Kína folytatja az erőfeszítéseket a nemzetközi színtéren és az ENSZ BT-ben, hogy megoldást találjanak" a Szíriában kialakult helyzetre.
Arra a kérdésre, hogy Peking fokozza-e az Aszad elnökre nehezedő nyomást, a kínai diplomata azt mondta, "arra kell összpontosítanunk, hogy véget érjen a vérontás".
Március közepén soha nem látott rendszerellenes tiltakozó megmozdulások kezdődtek Szíriában; az ezeket kísérő erőszakos cselekményekben ENSZ-adatok szerint eddig több mint 3 ezer ember vesztette életét, túlnyomórészt civilek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06