Segíteni kell?
"Meg kell állítani Izrael elszigetelődését"
Az "arab tavasz" hatására Izrael egyre inkább elszigetelődik a Közel-Keleten, emiatt segíteni kell, hogy helyre tudja állítani kapcsolatait olyan országokkal, mint Egyiptom vagy Törökország - jelentette ki Leon Panetta amerikai védelmi miniszter vasárnap, útban a térségben teendő körútjára.
2011.10.03 08:55MTIHozzátette: semmi kétsége nincs afelől, hogy Izrael katonailag ezután is fölényben lesz a Közel-Kelet többi országával szemben. A kérdés az, hogy "akkor is fenn tudja-e tartanai katonai előnyét, ha közben a diplomácia területén elszigeteli magát" - mutatott rá a védelmi miniszter, aki hétfőn izraeli és palesztin vezetőkkel találkozik, majd továbbutazik Egyiptomba.
"A régió biztonságának szempontjából nagyon fontos" segíteni Izraelnek például a Törökországgal és Egyiptommal való kapcsolatának helyreállításában - hangsúlyozta Panetta. A közel-keleti béketárgyalásokról szólva elmondta: nyomást fog gyakorolni az izraeli és a palesztin vezetőkre annak érdekében, hogy üljenek vissza a tárgyalóasztalhoz.
"A legfőbb üzenetem a két fél számára, hogy semmit nem veszítenek, ha újrakezdik a tárgyalásokat" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06