Ellenőrizhet a NAÜ, ha feloldják a szankciókat

"Atombiztos" alkut kötne Irán

Az iráni atomprogram vezetője közölte: Teherán kész arra, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) "teljes ellenőrzés" alá vonja az iráni atomprogramot a következő öt évben, ha feloldják a Teherán ellene hozott szankciókat.

2011.09.05 15:27MTI

Ferejdún Abbászi Davani ugyanakkor nem tett utalást arra, hogy Teherán mikor javasolta ezt az ENSZ bécsi székhelyű szakosított szervének, és azt sem fejtette ki, mit ért a "teljes ellenőrzésen".
   
Az iráni atomfejlesztési program egy jelentős része már a NAÜ ellenőrzése alá került, így urándúsítási tevékenysége is, amely az iráni nukleáris tevékenységgel kapcsolatos nyugati aggodalmak központi elemét képzik. Az irániak következetes tagadása ellenére a Nyugat attól tart, hogy a teheráni atomprogram végső célja a nukleáris energia katonai célú felhasználása, ezért 2007 óta egyre szigorúbb szankciókkal sújtják az ázsiai országot.
   
A NAÜ egy pénteki bizalmas jellegű jelentésében növekvő aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Irán a múltban is elhallgatta, illetve jelenleg is elhallgatja olyan jellegű nukleáris tevékenységét, amelynek katonai vonzata van. A NAÜ már évek óta kifogásolja, hogy Irán nem ad választ számos kérdésre atomprogramját illetően, és nem teszi lehetővé a bejutást több atomlétesítményébe, például a közép-iráni Arakban épített nehézvizes reaktorblokkba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.