220 felett

Saját megbírságolóját tünteti ki a szlovák rendőrfőnök

Kitünteti Szlovákia rendőrfőnöke azt a rendőrt, aki megbüntette őt gyorshajtásért.

2011.07.21 18:07MTI

Jaroslav Spisiak sajtóértekezleten vállalta szabálysértését, feltárva, hogy bár nem sietett túlzottan, óránként 122-vel hajtott olyan úton, amelyen 90 kilométer a megengedett legnagyobb sebesség.

A rendőrfőnök sajnálatának adott hangot vétségéért, mint mondta, általában betart minden szabályt, és gyorshajtására úgy tekint, mint rendőrfőnökségének eddig legnagyobb hibájára. Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter szintén jelen volt a sajtóértekezleten. Közölte, hogy Spisiak továbbra is élvezi a bizalmát. Hozzátette: fontos, hogy a rendőrfőnök vállalta tettéért a felelősséget, és nem próbálta meg eltussolni az ügyet.

"Hitték volna egy évvel ezelőtt, hogy egy rendőjárőr megbünteti az ország rendőrfőnökét?" - kérdezte igencsak költőien a belügyminiszter Spisiak elődjére, Jan Packára utalva, aki előszeretettel száguldozgatott 200-zal is autópályán - az akkoriban megengedett 120-as tempóhatár helyett.

A belügyminiszter közölte, hogy Spisiak büntetése nem lesz szigorúbb, mint egy átlagemberé. A dpa német hírügynökség értesülése szerint amellett, hogy Spisiaknak 120 euró bírságot kell fizetnie, fegyelmi eljárás is indul ellene.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.