Közel húsz helyen tartottak házkutatást
Vesztegetés? Őrizetben a Pécsi Tudományegyetem több munkatársa
Nyolc embert vettek őrizetbe a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával kapcsolatban bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanúja miatt - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn.
2010.05.31 13:43MTIAz NNI munkatársai közel húsz helyen tartottak házkutatást, számos tárgyi bizonyítási eszközt lefoglaltak. Az iroda közleménye szerint vasárnap és hétfőn fogták el és vették őrizetbe a gyanúsítottakat. Győrffy Zoltán, a PTE szóvivője az MTI-nek elmondta: az egyetem vezetése tájékoztatást kért az NNI-től az ügy részleteiről.
Az egyetem ezt követően nyilatkozik az esetről.
Az MTI információi szerint a gyanúsítottak közt van az egyetem gazdasági főigazgatója, az informatikai igazgatója és az informatikai beszerzésekért felelős munkatársa. A rendőrség május elején már tartott házkutatást az egyetemen a PTE felnőttképzési karát érintő, hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozással összefüggésben.
Az eljárást az ügyészség azt követően rendelte el, miután valaki feljelentést tett a karon folyó állítólagos visszaélésekkel, fiktív számlaadásokkal kapcsolatban. Arról egyelőre nincs információ, hogy van-e összefüggés a két eset között.
Az egyetem vezetése megdöbbent az eseten
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) négy dolgozója, köztük két magas beosztású vezető munkatársa érintett a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által indított és az intézmény gazdálkodásával összefüggő eljárásban - közölte az egyetem rektora hétfőn az MTI-vel. "Az egyetem vezetése megdöbbenve értesült a hírről, de egyelőre kevés információja van, nem tudja, milyen ügy áll a letartóztatások hátterében" - mondta Gábriel Róbert. Hozzátette, hogy minden segítséget megadnak a hatóságok munkájához.
Rámutatott: az eljárás nem függ össze a PTE felnőttképzési karát érintő, hűtlen kezelés gyanújával a közelmúltban indult nyomozással. A rektor közölte, most "az egyetem belső életének megszervezésén" dolgoznak annak érdekében, hogy a napi munkamenet fenntartható legyen. "Arra az esetre is fel kell készülniük, ha munkatársaik előzetes letartóztatásba kerülnek" - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06