Megijedt
Gázpisztollyal lövöldözött egy mátészalkai diák
Garázdaság vétségének megalapozott gyanújával hallgatott ki a rendőrség egy 19 éves középiskolai diákot, aki gázpisztollyal lövöldözött Mátészalkán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
2010.04.28 10:56MTIAz egyik mátészalkai középiskola végzős tanulója kedden este egy parkban két lövést adott le engedély nélkül magánál tartott gázpisztolyából - mondta Fülöp Gergely szóvivő.
A százados tájékoztatása szerint a fiatalember kihallgatásakor azt mondta a rendőröknek, hogy a ballagási szerenádadás után egy ittas osztálytársukat akarták hazavinni, amikor megláttak egy feléjük közeledő, hangoskodó társaságot.
Ő megijedt, mert azt hitte, rájuk akarnak támadni, s ezért lőtt a pisztolyával. A szóvivő megjegyezte: az eset kapcsán senki sem sérült meg, más atrocitás sem történt.
A rendőrség a riasztófegyvert lefoglalta, s a diák ellen eljárást indult, akit a garázdaságért a bíróság akár két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel sújthat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 8:17 Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula
- 7:16 Hajóbaleset Verőcénél - Az áldozatokat keresik kiterjedt kutatáson
- 6:20 Vihar - Heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06