Közösség elleni izgatás
Van gyanúsítottja a hódmezővásárhelyi romaellenes bűncselekménynek
Van gyanúsítottja a Hódmezővásárhelyen szombaton elkövetett bűncselekménynek, amelynek során több ház falára romaellenes feliratokat festettek - erősítette meg az MTI információját a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán; Szenti Szabolcs részleteket egyelőre nem közölt.
2010.02.24 13:49MTIA településen több mint tíz lakóház falára festettek ismeretlenek a roma kisebbség ellen irányuló feliratokat festékszóró spray-vel. A rendőrség közösség elleni izgatás bűntette miatt indított nyomozást.
A hadnagy a nyomozás érdekeire hivatkozva elzárkózott minden más információ közlésétől.
Sztojka László, a hódmezővásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a rendőrségi vizsgálatról még nem kapott pontos tájékoztatást. Annyi azonban szerinte biztos, hogy volt helyismeretük az elkövetőknek, hiszen elsősorban cigányok lakta házakra mázoltak feliratokat.
Mint hozzátette: a rendőrség munkájával elégedettek, mert a hét vége óta megerősített szolgálattal vannak jelen a környéken. Az események miatt egyébként a lakók is jobban figyelnek egymásra és az idegenekre, de arról nincs szó, hogy maguk közül állítanának ki "külön őrségeket" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06