Huszonéves szatír ijesztett rá a lányokra

Durva! Megtámadott és megpróbált megerőszakolni két kislányt

Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a huszonéves férfit, aki a gyanú szerint megtámadott és megpróbált megerőszakolni két kislányt Tolna megyében - értesült a HavariaPress.

2009.05.20 11:33Havaria Press

A két, Magyarkesziben élő kislány kedden késő este, osztálykirándulásról tartott hazafelé, és a Tamásihoz közeli Iregszemcsén várták a buszukat. 

Mivel a busz indulásáig még több mint másfél órájuk volt, a falu központjában sétálgatva ütötték el az időt, amikor egy számukra ismeretlen férfi szólította le őket. A férfi felajánlotta a két testvérnek, hogy hazakíséri őket, azt állítva, hogy az általuk várt busz nem fog jönni. 

A lányok hitték is, nem is a férfi sztoriját: úgy döntöttek, hogy gyalog indulnak a két faluval arrébb fekvő Magyarkeszire, a hazakísérésre vonatkozó ajánlatot viszont elutasították. 

A férfit mégsem tudták lerázni, s az akkor is követte őket, amikor futni kezdtek előle. Az ismeretlen szatír rövid futás után beérte az egyik nővért, akit a földre rántott, és különféle fenyegetésekkel arra kényszerítette, hogy vegye a szájába a nemi szervét. 

Ezt követően a kislányt végig félelembe tartva és fenyegetve lehúzta az alsóneműjét és megpróbálta megerőszakolni, de ebben egy közeledő autó végül megzavarta. A kislányok ezután azonnal értesítették a rendőröket, akik a jó személyleírásnak köszönhetően, a szomszédos Nagyszokoly határában el is fogták a feltételezett elkövetőt. 

A 24 éves iregszemcsei férfit előállították a Tamási Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették és büntetőeljárást indítottak vele szemben, szemérem elleni erőszak megalapozott gyanújával.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.