Tragédia
Felfüggesztett fogházra ítélték a mentőautó sofőrjét, aki összeütközött egy motorossal Erzsébetvárosban
A zöld lámpánál a kereszteződésbe behajtó, balról érkező motoros nekiütközött a mentőautónak.
2024.03.20 09:52MTIMásfél év, három évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen azt a mentőautót vezető sofőrt, aki összeütközött egy motorossal, a motorbicikli vezetője a baleset következtében életét vesztette.
A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a vádlott 2021. március 23-án megkülönböztető fény- és hangjelzést használva úgy haladt át piros lámpánál a mentőautóval az egyik kereszteződésnél, hogy nem győződött meg arról, biztosítja-e a balról érkező összes jármű az akadálytalan továbbhaladást.
Ennek következtében a zöld lámpánál a kereszteződésbe behajtó, balról érkező motoros nekiütközött a mentőautónak.
Bár a motoros a megengedett legnagyobb sebességet túllépve, majdnem 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, az ütközést kisebb sebességgel sem tudta volna már elkerülni, így a sértett halála ekkor is bekövetkezhetett volna - tudatták.
Az ügyészség álláspontját osztva a bíróság megállapította, hogy a vádlott a riasztás során köteles lett volna a KRESZ szabályai szerint eljárni, így "megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű vezetője a közúti jelzéseket, rendelkezéseket figyelmen kívül hagyhatja, ha magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti, és meggyőződött arról, hogy a közlekedés többi résztvevője az akadálytalan továbbhaladást lehetővé tette".
Közölték azt is, hogy a vádlott, a Covid-járvány miatti lezárások idején, budapesti viszonylatban néptelen utakon haladt majdnem 60 kilométeres sebességgel.
A büntetés kiszabásánál a bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a büntetlen előéletű vádlott hosszú időn keresztül állt büntetőeljárás hatálya alatt.
A keddi ítélet nem jogerős, mert mind az ügyészség, mind pedig a vádlott és védője fellebbezést jelentett be ellene - tették hozzá.
Az eljárás másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06