Erőszak
Buszsofőr szúrt le egy utast Budapesten
Megszúrta utasát egy buszsofőr Budapesten - néhány nap alatt ez a második késelés, amely közlekedési eszközön történik.
2021.02.27 09:38ma.huKéselés történt péntek éjjel tizenegy óra körül Budapesten, a Hungária körút és a Thököly út sarkánál.
A BudaPestkörnyeke.hu információi szerint egy buszsofőr szúrt le egy utast, a tette okát azonban egyelőre nem lehet tudni.
A tragédia helyszínére nagy erőkkel vonult ki a fővárosi rendőrség. Két mentő is a helyszínre érkezett.
A sebesült állapotáról egyelőre nem adtak ki semmilyen tájékoztatást. A lap szerint a helyzet súlyosságát jól mutatja az a véres ruhadarab is, amit az utcán heverve hagytak.
Mint ahogyan arról a ma.hu is beszámolt, csütörtök reggel az arcán megvágtak egy nőt a csepeli Szent Imre téren, a 151-es buszon, minden valószínűség azért, mert egy FreeSZFE maszkot viselt a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és oktatóival vállalt szolidaritás jeleként.
A rendőrök hajtóvadászatot indítottak a 151-es buszon történt támadás elkövetője után, és a férfit nyolc órán belül kézre is kerítették.
A BRFK Nyomozó Főosztály közösség tagja elleni erőszak bűntett és súlyos testi sértés kísérlet bűntett gyanúja miatt folytat eljárást.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06