Tragédia
Nyár közepén ellenőrizték utoljára a vasi kalandparkot, ahol a szörnyű tragédia történt - videó
Egy 15 éves keszthelyi gimnazista meghalt, miután a kidőlt fák letépték a kötélpályát.
2020.10.23 22:25ma.huMint ahogy arról a ma.hu is beszámolt, halálos kimenetelű baleset történt csütörtök délután a Vas megyei Gyöngyösfaluban található kalandparkban.
A 15 éves áldozat egy keszthelyi gimnázium kirándulócsoportjával érkezett, és együtt voltak az egyik kötélpályán, amikor a fatörzs, amire a kötelek és pallók voltak rögzítve, kidőlt. A gyerek olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy azonnal meghalt. Két társa is a pályán volt, ők a földre zuhantak, sérüléseik miatt kórházba szállították őket. Állapotuk javult, nincsenek életveszélyben.
Legutóbb nyár közepén ellenőrizték azt a Vas megyei kalandparkot, ahol a tragikus baleset történt. A hatóságok akkor mindent rendben találtak – ezt mondta a Híradónak a kalandpark ügyvezetője. "Nem tudjuk megmagyarázni" - mondja. Nem volt jele annak, hogy a fa kidől. Szőnye Péter azt mondta, megrendítette őt és kollégáit a tragédia. Részvétüket fejezik ki a fiú családjának.
A fiú osztálykiránduláson vett részt, társaival pszichológus foglalkozik. Az egész iskola gyászolja a fiút.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:07 Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére
- 22:05 Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- 21:04 Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
- 20:03 MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06