Bűnügy

Nagyszabású kábítószer-ellenes akció: több mint 20 embert fogtak el a rendőrök - videó

Egy családi alapon szerveződő bűnözői csoportot, valamint az ahhoz kapcsolódó terjesztői és fogyasztói kört számolták fel az akció során.

2020.07.03 14:12MTI

Több mint húsz embert fogott el a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy összehangolt kábítószer-ellenes akció keretében kedden egyebek mellett Győrszentivánon, Nagyszentjánoson, Szombathelyen, Veszprémben és Tatán - közölték az akcióról tartott sajtótájékoztatón pénteken Győrben.

Nagy Ágnes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta, egy családi alapon szerveződő bűnözői csoportot, valamint az ahhoz kapcsolódó terjesztői és fogyasztói kört számolták fel az akció során. A csoport a Nyugat-Dunántúlon terjesztette a kábítószert, amelyet főként Szlovákiából és a balkáni országokból szereztek be.

A nyomozás 2019 márciusában indult, miután a rendőrség elfogott egy kábítószer-fogyasztót, aki elmondta, hogy kitől kapta az illegális szert.

Az akciót a megyei rendőr-főkapitányság koordinálta, részt vett benne a TEK, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), valamint a Vas és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az elfogásban 386 rendőr vett részt 138 gépjárművel. Tizenkét autót, többmillió forint készpénzt és nagyértékű ékszereket és mobiltelefonokat foglaltak le, valamint zároltak három ingatlant - mondta Nagy Ágnes.

Kitért arra is: több kábítószert is találtak az ingatlanokban, egyebek mellett ablak alá, autógumiba, plüssmaciba, mosógépbe és szennyeskosárba rejtve. Emellett a porciózáshoz használatos zacskókat, mérlegeket és fecskendőket is találtak.

Kiemelte, hogy a Győrszentivánon elfogott öt ember - akik egy családhoz tartoznak - azonos azokkal a személyekkel, akik ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2013-ban milliárdos nagyságrendű költségvetési csalás miatt indított nyomozást.

Csupor Máté, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának helyettes vezetője elmondta, hogy a TEK Győrszentivánon öt helyszínen öt, Vas megyében kettő, Tatán pedig egy embert állított elő. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei egy, a KR NNI tíz helyszínen, tizenegy embert fogott el, Veszprémben és a megyében pedig további fogyasztókat fogtak el.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy kábítószer-kereskedelem miatt tavaly indított nyomozást a KR NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának miskolci csoportja, ahol a családi alapon szerveződő bűnözői csoport a látókörükbe került.

Elmondta, hogy a csoport kiterjedt külföldi kapcsolatokkal rendelkezett, és kapcsolatban álltak azzal a három - magyar, horvát és koszovói állampolgárságú - férfival, akiket tavaly augusztusban tartóztattak le, miután kisbuszukban negyven kilogramm kábítószert találtak.

Takács Róbert, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség helyettes főügyésze elmondta, a bíróság csütörtökön hét embert tartóztatott le.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.