Bűncselekmény
A gyrosszeletelő késsel csapott a reklamáló vendég fejére egy szakács Budapesten
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy IX. kerületi gyorsétterem szakácsa ellen, aki egy gyrosszeletelő késsel sebesítette meg egyik reklamáló vendégét.
2020.07.03 09:43MTIA főügyészség pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a vádirat szerint még 2018. július 16-án este egy baráti társaság tért be a gyorsétterembe, ahol egyiküket a 27 éves szakács nem szolgálta ki. A vendég ezt sérelmezte, a panaszkönyvet kérte, de ezt megtagadták tőle.
A szóváltásba bekapcsolódott a társaság egy másik tagja is - a későbbi sértett - aki azután kifelé menet a pulton talált fóliatekercset a vádlott felé dobta. Erre a szakács egy 35 centiméter pengehosszúságú, a készülő gyroshús vágására használt késsel a sértett fejére csapott, akinek a bal szemöldökétől a tarkójáig csontig hatoló vágott sérülése keletkezett.
Bár a sérülés 8 napon belül gyógyuló, a sértett életveszélyesen is megsérülhetett volna, ezért a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt emelt vádat.
A vádlott szabadlábon védekezik, az ügyészség a vádiratban 2 év, 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta arra az esetre, ha a bírósági ülésen beismeri tettét és lemond a tárgyalás jogáról - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06