Bűnügy

Megvették, futtatták, kizsákmányolták áldozatukat a szegedi emberkereskedők - videó

A rendőrök elfogták az emberkereskedőket, akik éveken keresztül dolgoztatták a sértettet prostituáltként.

2020.07.02 07:32ma.hu

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Alosztálya személyi szabadságától megfosztott sértett sérelmére, kizsákmányolás céljából, erőszakkal, a sértett sanyargatásával, különösen súlyos hátrányt okozva elkövetett emberkereskedelem bűntett és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást A. Zsolt 40 éves szegedi lakos és társai ellen. A férfi a gyanú szerint feleségével közösen 2017 elején megvette az akkor 19 éves sértettet annak barátjától, majd elvették tőle az iratait, megverték és fenyegetéssel, valamint folyamatos fenyegetésekkel rávették, hogy előbb szegedi lakásukban, majd egy másik ingatlanban, később pedig Németországban és Ausztriában prostitúciós tevékenységet végezzen. A nőről fotókat készítettek, amivel szexuális szolgáltatást nyújtó online oldalakon hirdetéseket adtak fel.

A sértett által megkeresett pénzt teljes egészében elvették tőle, abból semmit nem tarthatott meg. A házaspár ebből fedezte anyagi jólétét. Egy alkalommal Nürnbergben egy problémás vendéggel való konfliktusa után megpróbált elszökni az áldozat, de futtatói utolérték, majd a lakásba visszakísérve testszerte összeverték és életveszélyesen megfenyegették. A nyomozás adatai szerint a nőtől több mint 10 millió forint összegű - szexuális szolgáltatással - keresett pénzt vett el a házaspár.

Tőlük úgy tudott "elszabadulni" a sértett, hogy Németországban egy másik férfi, a 42 éves T. Gyula kedvességet, megértést és szerelmet színlelve közös jövővel hitegette, emiatt elkezdett neki dolgozni - ugyancsak prostituáltként. Az így megkeresett pénz nagy részét szintén elvette tőle a férfi, aki így biztosította saját életvitelét.

A KR NNI nyomozói 2020. június 30-án kora reggelre összehangolt akciót szerveztek a KR Bevetést Támogató Osztályával közösen. A művelet alkalmával a rendőrök elfogták A. Zsoltot, valamint T. Gyulát, akiknek az otthonaiban kutatásokat tartottak és bizonyítékokat foglaltak le. Mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat. A. Zsolt ismeretlen helyen lévő feleségét még keresik a rendőrök.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.