Bűnügy
'Buligyilkos' rendőrök - akciófilmbe illő jelenetek Óbudán
Illegális üzletet szüntettek be.
2020.02.12 08:37ma.huMegvárták az átadást, majd beköszöntek a rendőrök 2020. február 10-én kora este a Budapest III., Keve utcában. Az alkalmilag összeverbuválódott csapattagok javarészt egy közeli településről érkeztek azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megvásárolják a következő adag szerüket. A 33 éves B. Zsolt kellő mennyiségű kábítószergyanús anyaggal érkezett az előre megbeszélt találkozóra, kliensei szinte sorban álltak autójánál.
A bűnös tevékenységet a Pest megyei nyomozók szakították félbe, akik az eladón kívül begyűjtöttek négy vásárlót is, majd kábítószerkereső kutya segítségével fedték fel a B. Zsolt járművében tárolt, 13 darab fóliába és reklámpapírba csomagolt, 204 grammnyi illegális szert rejtő paketteket. Később bérelt garázsában is kutatást tartottak, mérlegre és porciózásra szánt fóliára bukkantak, a hűtőből pedig több kiszerelésben további 1706 gramm kábítószergyanús anyag került elő. A feltehetően bűncselekményből származó vagyon biztosítása érdekében több mint 2,5 millió forintot, 3600 eurót, valamint a járművét is lefoglalták.
Az immár bűnjelnek minősülő kábítószergyanús anyag piaci értéke közel 4,7 millió forint.
A szabadlábon védekező vásárlók ellen kábítószer birtoklása vétségének, az őrizetbe vett B. Zsolt ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06