Baleset

Alkoholt találtak a negyedikről kizuhant kislány vérében

Erre háromféle magyarázat lehet.

2017.11.30 08:31ma.hu
hirdetés

A Blikk értesülései szerint alkoholt találtak annak a 3 éves kislánynak a vérében, aki májusban zuhant ki egy kistarcsai ház 4. emeletéről. A lap szerint erre háromféle magyarázat lehet:

- a kislány vérébe az újraélesztés során használt gyógyszerekből került alkohol
- amikor a keresztanyja egyedül hagyta, a kislány megivott valamit
- halála előtt valaki alkoholos italt adott neki.

A lap szerint a szülők a rendőrségi meghallgatásukon határozottan cáfolták, hogy olyan helyen hagytak volna alkoholt a lakásban, ahol a gyerek is elérhette volna.

A rendőrség eddig csak a keresztanyát gyanúsította bűncselekménnyel, aki egyedül hagyta a kislányt egy időre, mert el kellett mennie dolgozni. Azonban ez megváltozhat, mivel a poligráfos hazugságvizsgálat cáfolta, hogy erről a szülők legalább egyike ne tudott volna. A vizsgálaton az anya lebukott, az apa igazat mondott.

A tragikus reggelen a szülők éjszakai műszakban dolgoztak, a kislányra a gyerek keresztanyja vigyázott. A nő reggel korábban elment, mint ahogy a szülők hazaértek. A kicsi felébredt, székre állt, felmászott rá, és kizuhant az ablakból.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.