Vandálok
Betörtek egy templomba Szolnokon
Betörtek Szolnokon az újvárosi Szentlélek-templomba, a vandálok által okozott kár körülbelül félmillió forint.
2016.04.11 15:27MTIMáthé György, a Kőrösi úti katolikus temető bejáratánál levő templom plébánosa elmondta: hétfő reggel hét órakor a gondnok észlelte a történteket.
Hozzátette, úgy tűnik, belülről csavarozták ki az ajtókat. Elképzelhető, hogy a vasárnap délelőtti mise után - amelyen mintegy százan vettek részt - bújt meg valaki a templomban.
Máthé György közölte: tizennyolc nagyméretű, réz gyertyatartó tűnt el, több gyertyatartót felborítottak, szétszórták az oltáriszentséget, felfeszítették a tabernákulumot (szentségházat), egy keresztet eltörtek, többet elferdítettek. A templom öt perselyét szétverték, de csak az egyikben találhattak pénzt, legfeljebb két-háromezer forintot. A legértékesebb kegytárgyakat - a kelyhet és a szentségtartót - nem vitték el.
A plébános szerint az elkövetőknél nem volt zseblámpa, mert mindenhol - a terítőkön, az oltáron - égő gyertyák nyomai láthatók. Érkezésükkor egy gyertya még égett és kis híján lángra is kapott egy terítő.
Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfő délután azt közölte, hogy a helyszínelés még zajlik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06