Vádemelést javasol a rendőrség
Bíróság elé állhatnak a nagykanizsai gyilkosság gyanúsítottjai
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a két emberrel szemben, akik a gyanú szerint tavaly októberben meggyilkoltak egy idős nőt Nagykanizsán.
2016.04.07 10:06HavariapressA Zala megyei városban 2015. október 20-án késő este hozzátartozók találtak holtan egy idős nőt annak lakásában. Az már a helyszínen egyértelművé vált, hogy a sértett halálát idegenkezűség okozta, ezért a rendőrség azonnal, nagy erőkkel kezdte meg az elkövetők felkutatását.
A nyomozás eredményeként alig fél nap alatt, másnap délelőtt elfogták a rendőrök a város területén egy 30 éves és egy 19 éves férfit, akiket gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vették őket, a bíróság pedig napokon belül az előzetes letartóztatásukat is elrendelte.
Kihallgatásaik során a gyanúsítottak beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy két nappal a holttest felfedezése előtt hatoltak be a sértett Sugár úti házába, ahonnan értékeket akartak elvinni. A háziasszony azonban felébredt a zajra, ezért az idősebbik betörő úgy döntött, hogy végez vele. A 73 éves asszonyt megfojtotta, majd társával együtt összeszedte a lakásban található ékszereket, műszaki cikkeket és készpénzt, végül elhagyták a helyszínt.
Az ügy nyomozása a napokban lezárult, s a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal küldte meg az ügy iratait a két férfival szemben az ügyészség részére, emberölés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06