Elszállították
Robbanótestet találtak a pátyi óvoda udvarán - megint
Két 85 milliméteres szovjet légvédelmi repeszgránátot, valamint három gyújtószerkezet-maradványt szállítottak el szerda délután a tűzszerészek annak a pátyi óvodának az udvaráról, ahol kedden is találtak egy repeszgránátot.
2015.10.07 16:02MTI
Várkonyi Melinda a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje elmondta, hogy a veszélyes szerkezetek ezúttal is a Csicsergő óvoda udvarára korábban hordott földben voltak. A repeszgránátokat és a gyújtószerkezet-maradványokat a központi gyűjtőbe szállították későbbi megsemmisítésre - tette hozzá Várkonyi Melinda, aki elmondta azt is, hogy a tűzszerészek átvizsgálták az egész földmennyiséget, és azt erősen fémszennyezettnek találták.
Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője korábban elmondta, hogy ismét "robbanótestnek tűnő tárgyat" találtak a Rákóczi utcai óvoda udvarára hordott földben, ahonnan kedden egy 85 milliméteres szovjet légvédelmi repeszgránát került elő. Hozzátette: 250 méteres sugarú körben védőzónát alakítottak ki, a rendőrök az ezen belül elhelyezkedő 12 lakóingatlanból, valamint két óvodából és egy iskolából 380 embert, köztük sok gyereket kísértek távolabbra az érdi tűzoltók biztosításával. A veszély mostanra elmúlt, így mindenki hazamehetett - tájékoztatott a szóvivő.
Székely László (Összefogás a Faluért Egyesület), Páty polgármestere az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy mindig ugyanonnan hozatnak földet, de még soha nem történt hasonló eset. A talajfeltöltésre odavitetett, 30-40 centiméter magasan, s körülbelül 50 négyzetméteren elterített földréteget elszállítják, addig a gyerekeket a helyi új óvodában helyezik el - tette hozzá a polgármester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:09 Meteorológia: csapadékos és átlag közeli hőmérsékletű volt a tavasz
- 16:06 Katasztrófahelyzetben ingyen ételt és italt kínáló automatákat telepítettek Japánban
- 15:00 Több mint 50 ráktípust kimutató vérvizsgálatot teszteltek biztató eredményekkel
- 14:59 Szijjártó: a külföldi beruházók bizalma minden hisztériakeltés ellenére töretlen Magyarország iránt
- 13:51 A giga-eső miatt pótlóbusz jár több fővárosi villamosvonalon
- 13:00 Rétvári Bence: a kormány célja, hogy a pedagógusok minden hónapban érezzék az elismerést
- 12:50 Újabb kétszáz budapesti kukára kerül fedő a madarak miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06