Mezőőr

Mitsubishibe pakolták a zsákszám lopott kukoricát

A debreceni rendőrök a helyi mezőőrök segítségével elfogták azt a 30 éves férfit, aki a gyanú szerint egy termőföldről ellopott 11 zsák kukoricát.

2015.08.26 09:50ma.hu
Forrás: police.hu

Egy mezőőr 2015. augusztus 25-én 21 óra 20 perckor arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját, hogy a 33-as számú főút mellett, a Látóképi tó közelében ismeretlenek több zsák kukoricát pakoltak egy gépkocsiba, amit onnan egy férfi elszállított.

A helyszínre érkező rendőrök a 33-as számú főúton meglátták a bejelentésben szereplő Mitsubishi típusú gépjárművet, amely velük szemben közlekedett. A járőrök az autót megállították és igazoltatták a 30 éves sofőrt, akit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozóknak G. Attila gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Debreceni Rendőrkapitányság a helyi lakossal szemben - szabadlábon hagyása mellett - lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

A terhelttől lefoglalt 11 zsák kukoricát a rendőrök még aznap visszaadták a tulajdonosnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.