Előzetesben

Egyetlen óra alatt háromszor csapott le a pátyi útonálló

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a hétvégén, egyetlen óra leforgása alatt két rablást és egy lopást is elkövetett Pátyon.

2015.06.16 10:49Havariapress

A Pest megyei településen szombaton hajnalban, két óra körül hatolt be egy akkor még ismeretlen tettes egy családi házba, ahonnan élelmiszereket, mobiltelefont, valamint egy női táskát tulajdonított el.

Alig fél órával később ugyanebben az utcában útonálló rabló támadott meg egy, a gyerekeivel hazafelé tartó nőt, akit az értékei átadására szólított fel, majd miután a nő ennek nem tett eleget, ököllel arcon ütötte és elvette a nála lévő készpénzt.

Pár perccel később, nem sokkal messzebb egy másik rablás is történt, ennek sértettje egy férfi volt, aki ugyancsak ellenszegült a támadónak, végül mégis búcsút mondhatott pénztárcájának.

A támadásokról szóló bejelentések nyomán a budakeszi rendőrök nem sokkal később elfogtak egy 24 éves helyi lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy mindhárom bűncselekményt ő követte el.

A férfit a Budaörsi Rendőrkapitányságon bűnügyi őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig 2015. június 15-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.