Nem tud elszámolni

300 millió forintot keresnek az érdi ügyvédnőn

Őrizetbe vettek egy nőt, aki korábban Érden ügyvédi irodát működtetett és csaknem 300 millió forinttal nem tud elszámolni a nála letétbe helyezett pénzekből.

2015.06.03 10:30MTI

A nőt a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, ügyvédi visszaéléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítja.

Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: az alapos gyanú szerint a volt ügyvéd 2012-től több ügyfelének azt ígérte, hogy külföldi projekthitelt szerez nekik. Kuncsaftjai teljesítőképességének állítólagos ellenőrzésére különböző összegek ügyvédi letétbe helyezését kérte, amit többen meg is tettek: 40 és 100 ezer euró, illetve 12 és 100 millió forint közötti összegeket adtak át a gyanúsítottnak.

A szóvivő tájékoztatása szerint ezt a pénzt a nő az adósságai rendezésére fordította vagy felélte, esetenként az újabb befizetésekből visszaadta a nála korábban letétbe tett összegek egy részét vagy egészét. Projekhitelt ígérete ellenére senkinek nem intézett, erre nem is volt lehetősége. Ügyfelei elől folyamatosan bujkált, a hívásaikat nem fogadta. A gyanúsítottat 2013 áprilisában kizárták az ügyvédi kamarából - tette hozzá Gyugyi Csilla.

Mivel tartani lehet a nő szökésétől, illetve fennáll annak veszélye, hogy bizonyítékok eltüntetésével befolyásolja a nyomozást, esetleg újabb bűncselekményt követ el, a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette a gyanúsítottat, és kezdeményezte az előzetes letartóztatásának elrendelését - közölte a szóvivő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.