Felvették a harcot a tiltott kéjelgés ellen!
Eredményes a prostitúció kiszorítására indított akció Miskolcon
Eredményes az a rendőrségi akció, amelyet a miskolci rendőrkapitányság hirdetett meg augusztus utolsó hetében, hogy kiszorítsák a prostitúciót a település védett övezeteiből - tájékoztatta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa csütörtökön az MTI-t.
2008.09.04 16:18MTIDobi Tamás közölte: a tevékenységben érintettek körében is elterjedt a híre a rendőrség legújabb akciójának. A tíz napja tartó ellenőrzéssorozat eddigi eredménye: 22 szabálysértési feljelentés, 11 előállítás, illetve három elfogás, ezen utóbbi eseteknél körözést is elrendeltek, ugyanis az érintettek nem vonultak be a büntetés-végrehajtási intézetbe, hogy letöltsék a rájuk - tiltott kéjelgés miatt - kiszabott büntetést.
Hozzátette: a tapasztalatok szerint az akció óta voltak olyan napok, amikor védett övezetben már egyáltalán nem álltak prostituáltak. Az ellenőrzést az M3-as autópálya Miskolcra bevezető szakaszára is kiterjesztették, ahol szintén hasonló eredményeket értek el a miskolci rendőrök, mint a belvárosban. A prostitúció kiszorítására indított akció a tervek szerint harminc napig tart, a cél az, hogy a belvárosban és a védett övezetekben, azaz különösen az iskolák, óvodák, közművelődési épületek, egyházi létesítmények, temetkezési helyek környékén ne legyenek prostituáltak - ismertette korábban a részleteket Pásztor Albert, a miskolci rendőrkapitányság vezetője.
Elmondta: a fokozott ellenőrzés során kép- és hangrögzítő berendezéssel ellátott szolgálati gépjárműveket használnak, amelyek minden nap "fürkészve" járják a borsodi megyeszékhely védett közterületeit, dokumentálva a prostitúciós jogsértéseket. Így a "kuncsaftokat" is eljárás alá vonhatják - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06