Nemi vágy

Babakocsit toló nőnek mutogatta magát

Egy ismeretlen férfi albérletkeresés ürügyén leszólította az utcán és nemi vágyának kielégítése céljából mutogatni kezdte magát. Kiderült, több ügy is van a számláján.

2014.09.08 09:36ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/digitalart

Elfogták a csongádi rendőrök azt a 29 éves helybéli férfit, akit szeméremsértés vétsége mellett más bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítanak - írja a police.hu.

Egy csongrádi lakos értesítette a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját 2014. augusztus 31-én arról, hogy egy ismeretlen férfi albérlet keresés ürügyén leszólította őt az utcán és nemi vágyának kielégítése céljából mutogatni kezdte magát.

A megalapozott gyanú szerint R. István a babakocsit toló nőt otthonáig követte, majd a bejárati kapunál ajánlatott tett neki. A sértett elutasította a gyanúsítottat, aki mutogatni kezdte magát a kisgyermekes nőnek.

A csongrádi nyomozók azonnal széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként 2014. szeptember 2-án elfogták a 29 éves R. Istvánt és előállították a Csongrádi Rendőrkapitányságra. Kihallgatásán a terhelt részletes vallomást tett.

Elmondta, hogy az elmúlt hónapban más bűncselekményeket is elkövetett. Beismerte, hogy hetekkel ezelőtt egy fodrász szalonba is besurrant, ahol lopni próbált, de nem járt sikerrel. Később pedig egy férfi zsebéből tulajdonította el pénztárcáját.

R. István ellen szeméremsértés és lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.