Eljárás indult az agresszív autós ellen
Fegyverrel fenyegettek egy villamosvezetőt Budapesten
Péntek délután egy gépkocsi nagy sebességgel érkezett meg a villamos XV. kerületi, Sződliget utcai megállóhelyéhez, veszélyeztetve ezzel az ott várakozó utasokat (a villamosnak ezen a szakaszán nincs járdasziget). Ezt a villamos vezetője szóvá tette.
2014.06.08 16:06MTIFegyverrel fenyegette meg az egyik 12-es villamos vezetőjét egy férfi Budapesten - írta a BKV-figyelő blog a BKV tájékoztatására hivatkozva.
A közlekedési társaság azt közölte a bloggal, hogy péntek délután egy gépkocsi nagy sebességgel érkezett meg a villamos XV. kerületi, Sződliget utcai megállóhelyéhez, veszélyeztetve ezzel az ott várakozó utasokat (a villamosnak ezen a szakaszán nincs járdasziget). Ezt a villamos vezetője szóvá tette, vitatkozni kezdett az autó sofőrjével, majd szerelvényével elindult a megállóból.
A következő kereszteződésnél ismét szóváltásba keveredtek, ekkor az autó vezetője kiszállt, és egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette a villamos vezetőjét. A konfliktus a jelzőlámpa szabad jelzéséig tartott, ezt követően mindkét jármű elhagyta a helyszínt, tettlegesség nem volt, személyi sérülés nem történt.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére vasárnap közölte: az autó sofőrje egy gázriasztófegyverrel fenyegette meg a villamos vezetőjét, lövés nem dördült el. A rendőrség a 42 éves budapesti férfi ellen garázdaság miatt eljárást indított.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06