Elfutott a rendőrök elől
Eltűntként keresték a srácot - kiderült: sok van a rovásán
A készenléti rendőrök találták meg az eltűnés miatt keresett fiút, akiről kiderült, hogy több jogsértést is elkövetett Jászladányon az elmúlt napokban.
2014.04.09 13:26ma.huA Jász-Nagykun-Szolnok megyében megerősítő erőként jelen lévő Készenléti Rendőrség járőrei 2014. április 8-án 13 óra 15 perckor Jászladány településen teljesítettek szolgálatot, amikor az egyik utcán egy fiatalkorú fiút személyazonosságának igazolására szólítottak fel. A fiatal a rendőri intézkedés alól ki akarta vonni magát, elfutott és többszöri felszólításra sem állt meg.
A rendőrök a következő utcában azonban feltartóztatták. Az egyenruhások az ellenőrzéskor megállapították, hogy a 16 éves jászladányi lakost a Szolnoki Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi, ezért előállították a Jászladányi Rendőrőrsre.
A nyomozók a fiút meghallgatták, melynek során elmondta, hogy sérelmére bűncselekményt, szabálysértést nem követtek el, ugyanakkor a nyomozók azt is megállapították, hogy a 16 éves fiú több, Jászladányon elkövetett, vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható, melyekben az eljárást a Jászberényi Rendőrkapitányság folytatja le. A nyomozók a jászladányi fiatalt ezért gyanúsítottként is kihallgatták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06