Három süni túl sok almát akart
Őrizetben a megvesztegethető rendőrök
Nyolc embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük egy a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőr alezredest, valamint több más budapesti rendőrt és ügyvédet.
2014.03.20 15:35MTIIbolya Tibor fővárosi főügyész azt írta: a budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével szerdán kilenc budapesti és egy vidéki helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót a rendőr alezredes, valamint bűntársai elfogása érdekében.
Hozzátette: a többi között ügyvédi irodákban tartott házkutatásokon az eljáró ügyészek okiratokat, mobiltelefonokat és számítástechnikai eszközöket foglaltak le, amelyek igazolták a bűncselekmények gyanúját.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség a házkutatásokat követően, vesztegetés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítotti kihallgatásra állította elő a rendőr alezredest, valamint három rendőrtársát, három budapesti ügyvédet, továbbá egy civilt.
Az eljárás során három rendőrt őrizetbe vettek, az ügyészség valamennyiük esetében indítványt tesz az előzetes letartóztatás elrendelésére.
Az ügyben még további gyanúsítotti kihallgatások várhatók - tették hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06