Este 10 órától nem lehet szeszes italt vásárolni
Éjszakai ellenőrzések és alkoholstop a randalírozók miatt Szolnokon
Augusztustól a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrség rendszeresen ellenőrzi Szolnokon a lakókörnyezetben üzemelő zenés szórakozóhelyeket, hogy megfékezzék a nyílt utcán ittasan hangoskodókat, randalírozókat.
2008.08.04 09:35Új NéplapA Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap tájékoztatása szerint a november végéig tartó akció lakossági panaszok miatt indult. Sikerességét a vendéglátó egységek üzemeltetői is segítik saját környezetükben, erről szerződést írtak alá a települési önkormányzattal. A megállapodásban foglaltak be nem tartását a polgármesteri hivatal az üzlet bezárásával is büntetheti.
Ugyancsak az éjszakában leittasodók számát igyekszik csökkenteni az a helyi rendelet, miszerint este 10 órától nem lehet szeszes italt vásárolni a folyamatosan nyitva tartó boltokban. Ez 24 elárusító helyet érint, köztük tíz benzinkútnál lévő shopot, kisebb-nagyobb boltot valamint egy hipermarketet.
Az erről szól tájékoztató táblákat már kifüggesztették az üzletekben, a polgármesteri hivatal pedig a fogyasztóvédelem munkatársainak bevonásával próbavásárlásokkal ellenőrzi a jogszabály betartását - olvasható az Új Néplapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06