Tápiószele
A helyszínen kellett újraéleszteni a brutálisan összevert kétéves kislányt
Családon belüli bántalmazás áldozata lett? Úgy tudni, a gyermeken korábbi bántalmazás nyomai is láthatók.
2014.01.10 18:41ma.huAz index.hu információi szerint még a kórházban dolgozó orvosokat is megdöbbentette annak a kétéves kislánynak az állapota, akit szerdán életveszélyes állapotban, súlyos törésekkel és fejsérülésekkel szállítottak be a mentők Tápiószeléről. Úgy tudni, a gyermeken korábbi bántalmazás nyomai is láthatók. A kórház az Index kérdéseire nem kívánt nyilatkozni.
A Velvet egy helyi forrástól úgy tudja, a gyerek családon belüli bántalmazás áldozata lett. Az eset a 6100 fős nagyközség szélén, a Nagy Lajos körút egyik házában történt.
Az Országos Mentőszolgálat a portál kérdésére azt közölte: január 8-án a helyszínen kellett újraéleszteni egy két év körüli kislányt, akit a mentők életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A mentők ennél többet nem mondhattak. Válaszuk szerint a körülmények, az egészségkárosodás okának tisztázása a hatóságok feladata.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást, válaszolta kérdésünkre Beluzsárné Belicza Andrea szóvivő, de a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre ő sem adhatott további felvilágosítást az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06