Elfogták a férfit
Baltával rabolta ki az idős embereket
A rendőrség ügyeletét egy 61 éves asszony hívta fel éjfél után pár perccel azzal, hogy egy ismeretlen férfi tört be a házába.
2014.01.10 09:40MTIA támadó egy ott talált baltával a kezében először a nő ágyban fekvő 87 éves apósától követelt pénzt, majd a másik hálószobába zárkózott rémült nőre próbálta rátörni az ajtót. Az elkövető végül elmenekült, a balta mellett csak némi kávét tudott elvinni.
A férfi ezután egy közeli ház pincéjének is felfeszítette az ajtaját, a riasztott rendőrök ekkor már - nyomkövető kutyával és hőkamerával is - a nyomában voltak - ismertette Fülöp Gergely őrnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A megzavart elkövető a pincében talált láncfűrészt és italokat menet közben eldobálta, a kerítést átugorva tovább futott, a rendőröknek azonban sikerült elfogniuk és megbilincselniük őt.
A 49 éves T. Zoltán aranyosapáti lakost a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság rablás, magánlaksértés és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával őrizetbe vette, és kezdeményezik előzetes letartóztatását - tette hozzá a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06