Eljárás indul
Szemeteszsákos fojtogató a nyírszőlősi iskolában
Szemeteszsákkal fojtogatta két iskolatársát egy 14 éves fiú a nyírszőlősi általános iskolában. A támadót emberölés kísérletének gyanújával őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
2014.01.09 11:22MTIFülöp Gergely a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a hétfői esetről elmondta, hogy az eljárás adatai szerint a Nyíregyháza külterületén, Nyírszőlősön található általános iskolában a negyedikesek és a hatodikosok egymás melletti helyiségekben öltöztek közös testnevelés órája előtt. Ekkor az egyik hatodikos, 14 éves fiú egy ott talált műanyag szemeteszsákot húzott hátulról egy 10 éves gyerek fejére, és percekig fojtogatta vele. A kisdiáknak végül sikerült kiszakítania a nylonzacskót, és levegőhöz jutott.
A gyanúsított ezután a szakadt szemeteszsákot egy 11 éves fiú nyakára tekerte hátulról, és őt is percekig fojtogatta. Csak akkor hagyta abba, amikor a többi gyerek szólni akart a tanároknak - ismertette.
A rendőrségen az ügy miatt szerdán tettek feljelentést.
A megyei rendőr-főkapitányság emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a 14 éves fiút, akit súlyos testi sértés kísérletével is gyanúsítanak. Amikor ugyanis megtudta, hogy szóltak a rendőrségnek, az iskolában megrúgta az egyik korábbi sértettet.
A fiatalkorú gyanúsított nem tagadta a bűncselekményeket, azt mondta, csak "hülyeségből" csinálta - tette hozzá a szóvivő.
A rendőrség kezdeményezi a fiú előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06