Kigyulladt
Eloltották a tüzet a Muronynál kigyulladt nemzetközi vonaton
Eloltották a Békés megyei Muronynál kedd este a nemzetközi vonaton keletkezett tüzet.
2013.12.31 23:31MTIA Mávinform tájékoztatása szerint elindult a vonatközlekedés, de még késnek a szerelvények.
Nagy Szilvia katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: a békéscsabai, a mezőberényi és a szeghalmi tűzoltók egyes, kiemelt fokozatú tűzhöz vonultak ki. A szerelvény egyik kocsija teljes terjedelmében égett. Senki nem sérült meg - tette hozzá.
Korábban a Mávinform sajtóügyeletese azt közölte az MTI-vel, hogy kigyulladt egy nemzetközi vonat egyik kocsija Murony községnél, és legalább egyórás késésekre kell számítani a Budapest-Békéscsaba vonalon.
Kavalecz Imre elmondta: a Bukarest felől Budapestre tartó nemzetközi Traianus InterCity vonat egyik kocsija eddig ismeretlen okból kigyulladt. A vonatot megállították, leszállították az utasokat, és értesítették a tűzoltókat.
A Mávinform sajtóügyeletese azt közölte: negyed hétkor újra megindult a vonatközlekedés, de késésekre továbbra is számítani kell. A menetrend szerinti közlekedés a szerda hajnali üzemkezdetre állhat helyre.
A kigyulladt vonat utasait egy gyorsvonat viszi tovább Budapestre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
- 15:09 Csaknem 150 millió forintos fejlesztés indul Medgyesegyházán
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06