Videó!

Lekamerázták a hanuka-gyertyatartók rongálóit

Hanuka-gyertyatartókat rongáltak négy helyszínen is szombat hajnalban ismeretlen tettesek - a BRFK videókat tett közzé az elkövetőkről.

2013.12.01 16:19ma.hu

A BRFK  rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen férfiak 2013. november 30-án 5 óra 5 perc és 5 óra 45 perc közötti időben a Hanuka ünnep tiszteletére emelt menórákat és emléktáblákat rongáltak meg.

A három fiatal férfi először 2013. november 30-án 5 óra 5 perc és 5 óra 10 perc közötti időben Budapest VIII., Blaha Lujza téren, majd 2013. november 30-án 5 óra 12 és 5 óra 28 perc közötti időben Budapest VI., Nyugati téren, ezt követően pedig szintén 2013. november 30-án 5 óra 45 perc közötti időben Budapest V., Városház parknál rongálták meg a vallási tisztelet tárgyakat.

A három fiatal mozgásáról a térfigyelő kamera felvételt készített, melyeken kb. 180-190 cm magas, 18-20 év körüli férfiak láthatóak. Az egyik férfi az elkövetés idején fekete bomber dzsekit, fehér sálat, fehér terepmintás nadrágot, magas szárú fűzős bakancsot, kötött sapkát, kapucnis pulóvert, fekete hátizsákot viselt.

A másik férfi rövid hajú, szemüveges, aki az elkövetés idején fekete kapucnis „pufi” dzsekit, világosszürke színű farmernadrágot, többszínű foltos hátizsákot viselt.

A harmadik férfi szintén szemüveges. Az elkövetés idején parka kabátot viselt, melynek kapucnija szőrmével futtatott, és sötét nadrág valamint fehér talpú- fekete magas szárú edzőcipő volt rajta.

A rendőrség másik felhívása szerint ismeretlen férfi 2013. november 29-én 23 óra 49 perc körüli időben Budapest X., Őrs vezér téren a metró bejárat előtt a Hanuka ünnep tiszteletére emelt menórát és emléktáblát megrongálta. A cselekményről a térfigyelő kamera felvételt készített, melyen egy kb. 170-180 cm magas, vékony testalkatú férfi látható, aki az elkövetés idején combközépig érő kapucnis szövetkabátot, sötét nadrágot és sötét cipőt viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Betörési Osztálya kéri, hogy aki a képen látható valamelyik férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Budapesti Rendőr-főkapitányságot a 06-1-443-5000 telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.