Budapesti üzletben is jártak
Elfogták a luxusórákra szakosodott szlovák tolvajokat
Ingolstadtban elfogták a német rendőrök azt a szlovák férfit és nőt, akik nagy értékű karórákat loptak el több boltból úgy, hogy hamisítványra cserélték az eredetieket.
2013.11.21 12:32Havariapress
A páros tavaly ősszel több budapesti óraszalonban is járt - értesült a HavariaPress.
2012. szeptember 19-én délelőtt lépett a Vörösmarty téri óraboltba a magukat házaspárnak kiadó férfi és a nő. Ékszereket nézegettek, a nő az eladó figyelmét elterelte, míg a férfi egy nagy értékű órát egy azzal külsőre megegyező hamisítványra cserélt, majd távoztak a boltból.
Nem sokkal később a Párisi utcai óraboltban jelent meg a pár: ott is sikerrel jártak, egy újabb értékes órát vittek magukkal. Néhány nap múlva ugyanezzel a módszerrel egy Andrássy úti óraszalonban loptak el egy karórát.
Az V. Kerületi Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást. Felvették a kapcsolatot az Europollal és az Interpollal, mivel gyanították a nyomozók, hogy az ismeretlen páros más országban is követett el hasonló jellegű bűncselekményeket. Kiderült, hogy Horvátországban, Ausztriában, Csehországban és Németországban is követtek el a módszerrel lopásokat.
Az Európai Központi Bank felhívást juttatott el a pár fényképével a nagy értékű órákat árusító üzletekbe, így sikerült március 12-én a németországi Ingolstadtban elfogni a szlovák párt. Tíz, összesen 100 millió forintot érő karóra ellopásával gyanúsítják őket. 43 éves férfival és 26 éves társával szemben a német nyomozóhatóság folytatja le az eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


