Bíróság elé állítják a tolvajt

Nagyon ízlett neki - visszatért még egyszer szalámit lopni

Két alkalommal is téliszalámit lopott a nagyáruházból a férfi. Ügyében hamarosan ítélet születhet.

2013.09.27 10:30ma.hu
Fotó: MTI, archív

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást J. Mihály 29 éves székesfehérvári lakos ellen.

A férfi két alkalommal - 2013. június 28-án és 2013. július 3-án - téliszalámit lopott az egyik székesfehérvári nagyáruházból.

A lopásra akkor derült fény, amikor az áruház biztonsági őrei átnézték a napi felvételeket, melyeket a kamerák a vásárlótérben készítettek és észrevették, amikor a tolvaj ruházatába rejti a szalámirudakat. Az áruház megtette feljelentését és a férfi balszerencséjére az egyik nyomozó felismerte őt fénykép alapján.

A férfit ezután a járőrök elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. J. Mihály kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Vizsgálati Osztály 2013. szeptember 24-én befejezte a nyomozást és az ügyben bíróság elé állítást kezdeményezett, így hamarosan jogerős ítélet születhet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.