Lehetnek még további károsultak
Autókkal üzletelt, 37 milliót csalt, sikkasztott el
Előzetes letartóztatásba került egy győri férfi, aki legalább 37 millió forintot csalt ki és sikkasztott el ismerőseitől, üzletfeleitől.
2013.03.29 12:04MTIA megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a harmincas éveiben járó férfi egy győri autószalon értékesítőjeként a megrendelőktől az elmúlt két évben átvett több millió forinttal nem számolt el. Munkáltatójának azzal is kárt okozott, hogy az üzletfelektől beszámításra átvett és az általa értékesített használt autókért befolyt pénzeket eltulajdonította.
Tavaly ősszel lelepleződött, és hogy az üzletfeleinek okozott húszmillió forintos kárt megtérítse, 17 millió forint hitelt vett fel, amit aztán nem adott meg.
A hitelezőkkel a gyanúsított elhitette, hogy pénzügyi befektetéseiből és használt gépkocsival kapcsolatos üzletekből a kölcsönt rövid határidőn belül visszaadja, valódi fedezettel azonban nem rendelkezett.
Kocsis Tünde alezredes, megyei szóvivő azt közölte: várják további károsultak jelentkezését, így az elkövetési érték még tovább emelkedhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06