Tamási
Háromezer forint értékű ékszerért gyilkolták meg az idős nőt
Háromezer forint értékben zsákmányolt ékszert, fülbevalót és gyűrűt áldozatától az a két huszonéves fiatal, aki megölt egy 84 éves asszonyt múlt szombat este Tamásiban.
2013.01.30 12:49MTIMolnár Gábor rendőr alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten elmondta: a szomszédok jelezték, hogy az egyedül élő idős asszony bejárati ajtaján az ablak be van törve, és a nő nem ad életjelet magáról. A rendőrök a házban látták, hogy ott kutattak, az asszonyt pedig holtan találták.
Az MTI kérdésére Molnár Gábor elmondta: adatgyűjtés során jutottak el a 22 éves és a 27 éves helyi fiatalemberhez, akiket 18 órával a bűncselekmény elkövetése után elfogtak. A gyanú szerint a két elkövető szombatra virradóra tört be az asszonyhoz, akit, amikor felébredt, ütlegelni kezdtek, és a nő belehalt a bántalmazásba.
Molnár Gábor szerint a gyanúsítottak ismerhették áldozatukat, ugyanakkor arra a bűnügyi igazgató nem kívánt válaszolni, hogy a gyanúsítottak vallomást tettek-e, illetve a két fiatal büntetett előéletű-e.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
- 16:22 Új gyalogátkelő lesz az Örs vezér terénél, a Kerepesi úton
- 15:21 Uniós külügyi szolgálat: a koszovói rendőrség akciója ellenkezik a normalizáció szellemével
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06