10 ezer terméket vizsgáltak
A vásárlások egyharmada problémás volt a karácsonyi ellenőrzések során
Minden harmadik esetben problémát találtak az ellenőrök az idei karácsony előtti ellenőrzések keretében végzett próbavásárlások során, tavaly az arány még 55 százalékos volt.
2012.12.19 13:21MTIA kormányhivatalok kötelékébe tartozó ellenőrök az árak megfelelő feltüntetését, az akciós ajánlatok valóságtartalmát, a fogyasztói jogokról szóló tájékoztatást vizsgálták, és igyekeztek kiszűrni a vásárlókat megkárosító cselekményeket - tette hozzá Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.
Az ellenőrök elsősorban a sok fogyasztót vonzó áruházláncokat, bevásárlóközpontokat vizsgálták, de jártak karácsonyi vásárokon és piacokon is. Az ellenőrzött 520 üzletben 10 ezer terméket vizsgáltak. Fogyasztóvédelmi eljárást 250 esetben indítottak, a kiszabott bírság 19,5 millió forintot tett ki. A legtöbb probléma az árak feltüntetésével, a többletszámolással, illetve az akciós árakkal volt.
A kis- és középvállalkozásokat első esetben nem bírságolja a hatóság, viszont ellenőrzik, hogy a hiányosságokat a kereskedők a megszabott határidőn belül pótolják-e. Minden karácsony előtt ellenőrzik a fényfüzérek biztonságát, továbbra is mindössze 10 százalékuk megfelelő. Az on-line áruházaknál a leggyakoribb probléma az, hogy nem hívják fel kellő súllyal a vásárlók figyelmét a jogaikra, például arra, hogy az átvételtől számítva 8 munkanapon belül elállhatnak a vásárlástól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06