Fontos hogy megbízható helyről származzon

VM: csak zárjeggyel ellátott szeszesitalt vásároljanak az emberek!

Csak megbízható helyről, zárjeggyel ellátott szeszes italt vásároljanak az emberek.

2012.12.12 10:52MTI

Kardeván Endre, aki egyben az országos főállatorvos, szerdán sajtótájékoztatón kiemelte: a metil-alkoholt "jobb esetben" üzemanyagként próbálják majd felhasználni, de félő, hogy az ellopott metil-alkoholból a tolvajok szeszes italt készítenek. 

A VM kedden közölte, hogy az elmúlt két hétben Bács-Kiskun Megyében a Mol Zrt. telephelyeiről ismeretlen tettesek jelentős mennyiségű, mintegy 20 000 liter metil-alkoholt tulajdonítottak el. Az államtitkár elmondta, hogy az eset felfedezése, november 22. óta 300 mintát vettek az egész ország területén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrei; az eddig feldolgozott 256 minta mindegyike negatív volt. 

Hozzátette: addig folytatják az ellenőrzéseket, amíg a tettes nyomára nem bukkannak. Kardeván Endre elmondta: az első lopásról a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a területileg illetékes Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt, a második esetet követőn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt értesítette arról, hogy ismeretlen tettesek 15 711, illetve 4300 liter metanolt loptak el a Mol Zrt. Bács-Kiskun megyei telephelyeinek tárolóiból. 

Az ügyben még tart a rendőrségi nyomozás, ám annak eredményétől függetlenül legyenek óvatosak az emberek, ha - elsősorban tömény - italokat vásárolnak - hangsúlyozta az államtitkár. Kardeván Endre elmondta, hogy a NÉBIH az eset felfedezése után azonnal megkezdte az ellenőrzéseket, minden lehetséges helyen - például kisboltokban, multiknál, piacokon - mintát vettek az ellenőrök. Hozzátette: november 23-tól mostanáig 55 ember 1000 munkaórát fordított ezen tételek ellenőrzésével, és további ellenőrzések is lesznek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.