Állatkínzás

Kiéheztetett juhokat találtak egy telepen Veszprémben

Negyven kiéheztetett és több elpusztult juhot és kecskét találtak egy Veszprém megyei tanyán a rendőrök.

2012.10.19 16:28MTI

Gaál Csaba, a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője elmondta: csütörtökön érkezett a rendőrségre a bejelentés, amely szerint Raposka és Kisapáti között, egy vadhálóval bekerített tanyán a tulajdonos az állatait igen rossz körülmények között tartja. A tapolcai rendőrök a hatósági állatorvossal a tanyán mintegy negyven lesoványodott juhot és kecskét, valamint 11 vergődő, már alig élő juhot és 12 tetemet is találtak - tette hozzá.
 
Az állatok itatója kiszáradt, takarmányuk nem volt, s mindegyik juhon, kecskén egyértelműen látszott a gondozás hiánya. A terület, ahol a birkákat és kecskéket tartották, szintén elhanyagolt állapotban volt. A "farm" tulajdonosát a szemle adatai és az állatorvos helyszínen adott szakvéleménye alapján a járőrök a tapolcai rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vették és állatkínzás bűncselekménye miatt gyanúsítottként hallgatták ki - közölte Gaál Csaba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.